Feltették már Neked ezt a kérdést? Nekem még nem. De magammal szemben megtettem. A válaszom egy határozott… ööö… vagyis mi van?

Ősszel 22 éve lesz, hogy megtértem és felismertem életemben Jézust, azóta akarom Vele tölteni minden napom. Nekem előtte is volt Vele kapcsolatom, ahogy szerintem mindenkinek, de azért ez a döntésem fenekestül felforgatta a mindennapjaim, a kapcsolataim és az életcélom.
Ahogy haladtam előre életemben, tanultam hitről, Istenről, vallásról, részt vettem lelkigyakorlatokon, mentem zarándokolni – szóval cselekedtem a vallásos dolgokat, fejlődött a kommunikációm is Vele. És igen, böjtöltem is. Lemondtam ételről heti több nap, a napi ételpénzem jótékonykodásra ment (na nem mintha olyan sok lett volna…:)) imával, Szentmisével, dicsőítéssel töltöttem ki a szabadidőm. Amikor egyedül éltem, csak magammal foglalkoztam.

De első gyermekem megfoganása után valami nagyon átfordult. Olyan vallásos cselekedet lett a böjt, amiben nem találtam Jézust, sehol. Csak egy vallásos kényszert, ami távol tart az Örömtől, a Szentlélek örömétől.

„Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?” Nem igazán szeretek bibliai idézetekkel dobálózni, nem csupán azért mert nekem nem megy, hanem mert csak egy mondatot kiragadva a kontextusból elég sok furcsaságot láthatunk meg (kiragadhatom, hogy „nincs Isten”, vagy „aki nem dolgozik, ne is egyék” mondatot, de saját szövegkörnyezetükben egész más a jelentése. ). Ezek miatt óvatos vagyok az ilyen szlogen mondatokkal.

Viszont mivel Jézust igen közel érzem magamhoz, ezért Ő érte nem mondok le semmiről, amire a testemnek szüksége van. De aztán igazából mégis megteszem. Hogyan is van ez a csavar? Sok emberi történetet engedek a szívembe. Minden fogyasztói döntésem mögött ezek a történetek ott vannak. Lemondok sokszor kényelmi dolgokról, sőt inkább választok munkásabb utat. Ilyen például egy kacsasült. Levágom, megpucolom, felbontom, megsütöm. Nem lesz belőle több napi menü, de szem előtt tartom, hogy nem szükséges minden nap húst enni. És a böjt itt kapcsolódik a szelídséghez, ahhoz, hogy teret engedek másoknak is az élhetőbb életre. Tisztelem a másik embert, akiben szintén Jézus él, akiért Ő meghalt. Óceáni környezetben az emberek évezredek óta halászatból élnek. Nem titok, hogy a nagyüzemi lehalászás miatt ők kevesebb halhoz jutnak. Kell nekem – magyarországi lakosként – kilószám tengeri halat ennem? Csak azért mert a kutatások azt igazolják, hogy ez kell a minden ember testének, és pont. Hát azt gondolom, hogy a saját kis környezetünk képes ellátni minden szükségessel egy teljesen átlagos, általánosan jó egészségi állapotú embert.

Jaj de szeretem a reggeli kapucsínóm (van egy jó kis francia kávékészítőm, azzal pumpálom a tejhabot a kávémhoz), nekem ez a reggelim. A tej, amit fogyasztunk olyan tartalmas, hogy gyakran délig erőt ad, még munka mellett is. Lemondanék-e róla? Igen. Szeretem, hogy van lehetőségem kávét inni, vagy teát. Ezek talán azok a luxus termékek, amiket megveszünk, bár nem csak én fogyasztom. Nem szeretném, ha bárki ítélkezésnek élné meg a gondolatom. Hosszabb, kacifántosabb eszmefuttatásom arra a célra szeretett volna elvezetni, hogy a böjt ugyan vallásos cselekedet, és önmagában nem fog Istenhez közelebb vinni, hisz neki semmi cselekedetünkre nincs szüksége, Ő bennünket önmagunkért szeret. De amikor a jót (mert ez egy jó cselekedet) testvérünk, embertársunk felé tesszük és megetetjük az éhezőt abból a pénzből, amiről lemondtunk, igazán jót tettünk. Amikor a szívünkben hordozunk tőlünk távol élőket, kapcsolódunk velük lélekben, egység alakul Krisztus testében. És mi formálódunk. Szeretőbb, nyitottabb emberekké válunk, akik készek kényelmetlenül élni, csak azért, hogy más élhessen.

A böjt, szeretet. Az, amikor szeretem és tisztelem a másikat úgy, hogy fogalmam nincs kicsoda, de tudom, hogy ő is Isten gyermeke, akit Ő végtelenül szeret, és gyermekként a testvérem. Az is aki még nem született meg. Nem ehetem meg előle a Földet…és a legutóbbi bejegyzésemhez itt kapcsolom ezeket a sorokat, mert abban is lényegében erről írtam.

Visszatérve az indító kérdésemre, válaszolok: igen böjtölök, egész évben amikor csak tehetem. Lemondok ételről, kényelemről van mikor csak saját családom javára, de van mikor egy ismeretlenért. És nem vagyok ettől jobb ember, egyszerűen megváltott, megigazított emberként (akik mind vagyunk) késztetésem van rá, hogy krisztusibb utat járjak. Hogy belebukom-e és megveszek egy könyvcsomagot? Őőőő hát igen, most is megesett. De ez nem lényeg. Sosem lesz a földi életünkben semmi tökéletes. Nem számít hányszor tettünk jót, rosszat. Az örök életünk a Mennyben elő van készítve, Jézus mindent elvégzett már. De jó, ha már a földi életünkben érezzük annak örömét, milyen Jézussal együtt tevékenykedni, látni a ragyogását a tiszta, önzetlen emberi kapcsolatoknak. Egyszerűen szebb így az élet.