Földmíveskedés

11 éve élünk tanyán. Voltak, vannak terveik, de a legtöbb rugalmasan átalakult. Át kellett formálni, mert a természeti adottságok változtak, családi életünk mindent átjár. Néha bánkódunk, néha irigykedünk, de végül is fennmaradunk gazdaságként és még ha aprócskát is, de növekedünk.
Szomszédságunk is cserélődik. Földművesek vesznek körbe. Akik „igazán értenek” a föld műveléséhez és ennek megfelelően eleget forgatják, és ami pénzt csak ki lehet csikarni belőle. Mérgelődnek a szabályozásokon, meg mennyi pénzt kell beletenni.

Mostani téma köztük (nem nem hallgatóztam, csak beszélgetőpartner volt Z. ő mesélt nekem) hogy az egyik velünk is szomszédos földet megvenné, de hát hektárja több, mint 2 milla. És ott is gyökérzöldséget termesztene. Ahhoz ki kéne vágni egy facsoportot, kitakarítani ami megint kb 1 milla lenne és hjaj… az én szívem meg szorult, mert közvetlen közelünkben ez a legszebb kaszáló. Sok jó szénát ad, még az aszály idején is. Hihetetlen látni azt, hogy nem akar megismerkedni az adottságokkal, csak keményen betörni, mer az eke elviszi.

Sehol a szelídség, sehol. Minket lenéznek, mert nincs traktorunk, így mi nem „műveljük” a földet. Hát igen nekünk csak olcsó traktorra futná, de amennyi szerelni való van ezeken a gépeken, inkább nem vállaljuk. Mi másként gazdálkodunk. Nincsenek milliós bevételeink, de kiadásaink sem. Az állatoknak, és így magunknak is van ételünk. Tény, hogy nem évekig, de nem kell napról napra élnünk. Bevételeink folyamatosan nőnek, még ha apró mértékben is. És mi hosszú távra tervezünk. Van egy sanda gyanúm, hogy az említett szomszédok továbbadnak a földjeiken 10 év múlva, vagy hamarabb, mert már nem termel elég pénzt. Nem kizárt, hogy mi is elmegyünk, de annak egészen más oka lenne.

Most is épp szántanak, és a böjti szelek pedig viszik a termőföldet tova, egész Szerbiáig. Ja, Szerbia. A földműveseink onnan veszik a permetszereket, mert csak azok a tutik, a hazai túl gyenge. De már Montenegróig el kell utazni érte azunijó miatt…hjaj de nehéz a földműves élete.
Igazából az élelmiszer termelése tönkreteszi a Földet. A gazdálkodók csak a kiskapukat keresik, akár kicsik akár nagyok. Túl kevesen vannak, akik a jövőt fürkésznék. Épp beszántják a nem esztétikus zöldséget, mert nem veszik át. Tonnányi répa semmisül meg. Sok millió év természeti munkája adott termőréteget, de azt két év alatt elfújja a szél…

És mi vagyunk az idióták, mert másként csinálnánk. Nem semmiképp sem megbántódás hangja ez, hisz tudom a világ szemében sok tekintetben vagyunk bogarasak. Szeretek Isten bolondja lenni. Egyszerűen semmivel és senkivel a teremtett világban nem tehetem meg, hogy kizsákmányoló legyek. És Z. sem.

Nem kritikaként szánom, csupán szeretném, hogy mindaz aki zöldséget, gyümölcsöt vásárol láthassa, hogy nem jól működik a rendszer. Teljesen mindegy, hogy BIO minősítést kapott-e vagy sem. Amíg csak a haszon a lényeg, addig a pénz valóban bálványként lebeg annak a szeme előtt, aki túrja a földet. Jó lenne, ha mindenki megtehetné, hogy személyesen vásárol a termelőtől, mert a termelő nem kényszerülne „tökéletes” árut termelni. Sajnos azonban sokan élnek távol. Vannak jó kezdeményezések, de csak gondolkodás béli változtatás, megtérés után fog igazán változni minden. Szerintem nincs kizárólagos jó út. Sok helyes megoldás van. Ez mindenki részéről lemondással, böjttel jár. De tényleg sokra megy a sok kicsi.

És április közepén, mikor néhány hét után folytatom ezt a szöveget, már aszály van nálunk. Szántónkon, amit mi kaszálónak használunk a vadzab még 10 cm-re sem nőtt, de már virágzik. Az akác pár nap alatt elvirágzik, az mindig az áltsulis ballagások környékén tette ezt, és általában hosszan. Márciusban minden a szokott rendjén haladt nálunk, de a tücskök most már a júniusi ciripelést hallatják. Revírjét zengi a lappantyú is, a hím madár területfoglaló éneke is egy hónappal hamarabb hallatszott. Kakukkot még nem hallottam, de nem fog meglepni ha ő is rákezd. A helyiek egyébként azt mondják, ha szól a kakukk, akkor már nem szabad a petrezselymet elvetni, mert nem fog kikelni.

Fészkel nálunk egy vörös vércse pár. Vagy az egyik tavalyi fiókájuk, vagy a pár, nem tudom, de maradtak itt a télen, és sikeresen vadásztak is.

Idén még veszélyesebb nyárra számítok, mint amilyen két éve volt. És sajnos ennek az lesz a következménye, hogy a mezőgazdasági termelők még több engedményt kapnak, hogy károsítsák a környezetet, csak azért, hogy legyen elég élelmiszer. Pedig lenne elég mindenkinek, ha felvásárolnák a görbe uborkát is a nagybanin…. Mi a télen a szomszédtól kaptunk répát. Volt egy sora, ahol nem hatott a gyomirtó, olyan gazos lett a répa, hogy nem nőtt meg eladható méretre. Így a gazda be akarta szántani. Z. rákérdezett, hogy felszedhetünk-e előtte belőle egy kicsit. Mindet megkaptuk, még a gazt is elhoztuk a tehénnek. Több, mint két mázsa, nekünk tökéletes répánk lett. És nem sok munka volt, igazából négy óra alatt felszedtük, majd nagy gödörbe elvermeltük.

Szeretném, ha az utódaink is jól tudnának lakni. De igazából készülök, és igyekszem őket is készíteni, hogy a megszokott élelmiszerek helyett miket lehet enni, ami hasznosul, és szélsőséges körülmények között is tartalmas tápanyagokat biztosít.

Gazdasági szempontból egyik legjobb döntés lenne, ha a nagy földtulajdonnal bíró földbirtokosok nem kapnának állami és eu-s támogatásokat. Mert ezzel lehetne kényszeríteni egy tudatosságot, hogy ismerve saját földjének adottságait, úgy termeljen/termeltessen, hogy hosszú távon érje meg. De a föld túl sok embernek csak pénztermő eszköz, aminek van amortizációja, és elkönyvelheti az éves számfejtésnél. (Oké, hogy számvitelt tekintve nem így kerül be a könyvbe , itt csupán annyit szerettem volna szemléltetni, hogy milyen a hozzáállás.)

Egyébként már rég nem hiszem, hogy az emberiség képes lenni visszafordítani globálisan a természeti bajokat. A hatalmon levőknek nem érdekük. De az egyének szintjén, kis közösségi összefogások helyi szinten enyhíthetnek a következményeken. Nekünk valóban a jövőbe kell látunk, tanulva őseink hibáiból!