Isten hozott!

Sivatagi rózsa.

„Álmodom az esőről, kertekről álmodom a sivatagi homokban.” Így kezdődik Sting Desert rose (sivatagi rózsa) című dala. Az egész vers számomra az Énekek éneke bibliai rész hangulatát hozza. Remélem most már ott dallamlik mindenki gondolatában! Bocsi a dallamtapadásért!

De miért is kapcsolom ide? Némi magyarázatra szorul blogom új neve. Ahol mi élünk, az most már hivatalosan félsivatagnak számít. Ásott kútjaink néhány éve már kiszáradtak. 2013-ban költöztünk ide, akkor még ezek a közel 4 méteres kutak alkalmasak voltak itatásra, locsolásra. Könnyen meghúzható volt vödörrel, téli fagyok idején nagy segítség volt.

Akkor még a semlyék novembertől májusig víz alatt állt, és nyártól gyönyörű, gazdag legelőt adott. Kacsáinknak volt ideiglenes tavuk, megkönnyítve éltüket, tartásukat. De ez már nincs. Évről évre kevesebb az érkező csapadék, és a homok laza szerkezete gyorsan mélyre engedi a vizet.

A tavalyelőtti aszály volt az egész ország számára is látható jele a bajnak. Mi nyár közepén megetettük kérődzőinkkel azt a takarmányt, aminek következő áprilisig ki kellett volna tartania normál esetben. Vettük a szénát, de másnak sem volt elég, illetve mindenhol gyenge minőségű takarmányt adott a föld. Kemény döntéseket hoztunk, álmokat kész terveket engedtünk el (én legalábbis mindenképp). Semmi zöldségünk nem termett igazán, azon dolgoztunk, hogy a már elkészült mélymulcsunk ne száradjon ki.

Lelkileg is egy sivatagos időt éltem meg. Abból a felgyülemlett kegyelmi ajándékokból táplálkoztam, amiket korábban kaptam. Mert valahogy csak vágytam a kegyelmek zuhatagát, de nem éreztem életünkön. És egy nyári, kora esti sétálgatás alatt, amikor végignéztem a csont száraz kaszált gyepen, felhorkantam, hogy ide csak sivatagi rózsát szabad ültetni, aminek alig kell víz! Na aztán jött a saját életemre vonatkoztatás, hogy annak idején megtérésem után feltöltődtem Istenből és azóta abból élek. És kb. innen a név.

Néha a hajnali harmat elég a növényeknek az életben maradáshoz, sőt növekedéshez. Ez a harmat a ragyogó napsugárral eltűnik, ha későn érkezünk észre sem vesszük. Pedig van gyümölcse, van termése. Amikor megtértem, ittam az igaz élet forrásából, és most visszatekintve látom, hogy Jézus forrása valóban éltet, még ha azt érzem is, hogy sivatag van. Egyébként a sivatag jó, mert segít a lényeget látni.

A sivatagi rózsa (adenium obesum) a Szaharától délre fekvő Száhel-övezetben, Afrika keleti és déli trópusi és szubtrópusi részén, valamint az Arab-félszigeten őshonos növény. A száraz, meleg éghajlattal rendelkező területeken fordul elő, jól alkalmazkodik a magas hőmérséklethez és a kis csapadék mennyiséghez, és többnyire a homokos talajon nő. Igazán pompás virágok díszítik, csak hát a hideget nem bírja, így bár félsivatag van nálunk még sem maradna meg odakinn télen a szántóföldön. Jelképnek viszont jónak látom. A növény feltöltekezik vízzel, és a száraz melegben csak ragyogva ékesíti a sivatagot, hirdetve a gyönyörűséget, Isten gyönyörűségét.