Hitet teszek Ferenc pápa tanításai mellett és bátran ráhagyatkozom, hogy ő pásztorom, és kísér a földi utamon a legfőbb célom, Krisztus felé, a Mennyei Királyság felé. Teszem ezt azért, mert már igen erős a belső sugallat.

Egy kedves testvérem írta a következő sorokat, amit helytakarékosság miatt csak belinkelek (https://domonkosok.hu/2024/01/10/hihetunk-e-meg-a-hittani-dikaszteriumnak) és ezt is (https://domonkosok.hu/2024/01/01/ne-feljunk-aldast-adni-hisz-az-megvaltoztat). Ahogyan az lenni szokott véleményezték írását és sajnos őt is, miután mindenki által elolvashatóvá vált. Nem nem őt kívánom védelmezni, hisz elég nagyfiú már, de bánt egy picit a reakciók minősége. Nem kell a másik ember véleményét osztanom, de szomorú, hogy rögtön leírunk valakit, minősítjük őt magát, csak mert valamiben ütközik a gondolatmenetünk.
Mikor elolvastam a két idézett írást, szabad, szeretetteljes tüzet éreztem. Ferenc pápa írásai, megszólalásai ilyenek számomra! Azt sugallja, hogy Isten szeret. És PONT. Ennyire egyszerű. És kegyelmeinek kiárasztása határtalan. És szabad vagyok. Hol szabhatok én határt annak, hogy más személyeket, akármilyen élethelyzetben is vannak, Ő megáldjon azzal, amivel csak akarja? Én nem látok bele tevékenységeibe, és most kapaszkodjon meg mindenki, semmi közöm más ágyához, és szexuális szokásaihoz. Semmi, de semmi közöm. Nekem csak ahhoz van közöm, hogy minden ember találkozzon a mindent átformáló és helyére szerető Krisztussal! Hagyjuk csak Rá bátran azt amit helyre kell tenni és ne akarjuk mások fejével gondolkodni, hogy biztos az a szándéka az áldást kérőnek, hogy…stb. Legyünk alázatosak, és higgyük már el végre, hogy a Lélek ott fúj ahol akar, és jól tud cselekedni! Akarjunk szerelmes Atyánk munkatársai lenni!

Van nekem egy down-szindrómás fiam, aki nagyon szeret fára mászni. Magasra. A fejem fölé. Csak hogy frászt kapjak. Mert lemászni nem szeret, hanem ugrik. Igen ugrik, mert elkapom, pedig már 24 kg. És kacag, mert eszébe sem jut, hogy nem kapom el. És ilyenkor szeretem Istent játszani magamban, és fiamra nézni aki azt tanítja (vagy inkább a Lélek tanítja) hogy bízzak, legyek szabad, mert ha Istenben bízva döntök és lépek szabadon, akkor Ő elkap, mert Neki ez a dolga és nem hibázza el. Rossz döntés-e leugrani a fáról? Igen. Rossz döntés-e úgy leugrani, hogy hiszek? Továbbra is igen, de mégis a végeredmény miatt nem számít. Sőt, kapcsolódtam Istennel.

Tudom nem a legjobb hasonlat, ezek a napi szösszenetek csak az én életemben tanítanak igazán, mindenkinek más az a nyelv, amin kommunikál Istennel.

folyt.köv.